Szegedtől - Nagylak.
5 autó állt előttem a határon. A román határőr kedvesen mosolygott és épp hogy belepillantottak az útlevelembe mikor megkérdezte: merre megyek?
Irány a Fogarasi hágó!
Déváig nagyon unalmas, de jó minőségű úton jutottam el. Délkelet felé fordultam Petrozsény (Petrosani) irányába. Térkép szerint itt kezdődik egy nyugatról keletre tartó panoráma út, ami Vidra tó mellett halad el.
A GPS-em nem vette be a panoráma út végén levő települést (Valea Macasului). Akár mit csináltam hatalmas kerülővel a panoráma utat kihagyva tervezett Nagyszeben (Sibiu) kersztül. Ezért aztán Petrosanit jelöltem meg célállomásnak. Ahova gond nélkül el is vezetett. Gondoltam, majd itt újraprogramozom. A főtéren álltam meg és kezdetem beállítani a navigációt, mikor észrevettem, hogy földutak nem voltak engedélyezve. A jelzett panoráma út földút! Ez volt a baj. A földút engedélyezése után azonnal rávezetett a tervezett panorámaútra. Később derült ki, hogy az út keveréke a murvásnak, az aszfaltnak és a földútnak. Egyedül voltam, ismeretlen területen. Soha nem jártam err. Fogalmam sem volt, hogy mi vár rám. Földút a Kárpátokban? Ebből bár mi kisülhet.
Petrozsény főteréről elindulva pár km után egy hegyi útra jutottam, ahol egy patakkal párhuzamosan fut az út. Ami eleinte jó minőségű.
Később kezd izgalmassá válni, amikor is előjön a GPS jelezte földút. Az érdekessége ennek a földútnak, hogy nem ott van ahol a műszer mutatja.
Az út egyre keskenyebb lesz. Ilyen és ehhez hasonló kis hidakon keltem át többször is a völggyel együtt haladó patakon.
Később aztán elfogy az út és murvássá változik. Érdekes, hogy még ezen a rossz minőségű úton is sok autóval találkoztam. Mivel nem tilos a vadkemping, a románok előszeretettel települnek ki az ilyen erdei területekre sátorozni. Természetesen rengeteg szemetet hagyva maguk után.
Az út egy szakaszon kimondottan veszélyes, mert több köbméteres sziklák lezúdulására lehet számítani. Ehhez képest az autósok elég bátran közlekedtek.
40 km út megtétele után elértem a Vidra tavat.Valami nem volt frankó. Túl alacsony volt a vízszint. A meder egy részén csak kanyargó patakokat lehetett látni. Nem hinném, hogy a tájnak ez az eredeti állapota.
Elég eldugott helyen van a vízparthoz vezető út, de sikerült megtalálni. Az út magasan a meder mellett fut. Legalább 10 méter hiányzik a vízszintből – figyelve a valamikori nyomokat a meder oldalán. Először át akartam kelni a kiszáradt meder túloldalára motorral. Azonban erről hamar letettem, mert előtte gyalogosan próbáltam meg felmérni a lehetséges ösvényt. Csalóka volt, mert ott ahol zúzottkő volt a talaj, ott kiválóan lehetett volna menni. Viszont egy-egy ilyen zúzottköves sávot alaptomosan süllyedő üledékes iszapos sávok kereszteztek. Egy ilyen helyen ahol a madár sem jár egyedül, ilyen kalandba kezdeni felelőtlenség lett volna. Így aztán egy kis pihenő és ebéd után indultam tovább. A tó partja kedvelt sátorozó hely, ahol sok ricsajozó kempingezőt találni
A tó a GPS szerint a következő koordináták mellett található meg. Nem gondoltam volna, hogy 1281 m magasan vagyok.
13 óra 51 perc volt. Reggel 6-kor még Makón voltam. A tó medrét elhagyva folytattam az utamat tovább. Kacskaringós hegyi utak következtek. Itt már találkoztam buszokkal is. Az út szélén különféle árusok kínálták portékájukat. Áfonya, málna, méz, füstölt sajt.
Az út mentén gyakran találni forrásokat. Ez 1566 méteren volt.
Végtelen kanyargó utak, változó minőséggel. Korlátok legtöbbször nincsenek. Ha vannak is ilyen kockakövek, amik nem sokat érnek.
Ez egy vadló csapat lehet, mert másik beszámolóban már láttam őket. Szerintem ők itt élnek a környéken és abszolúte nem zavarja őket, hogy egy főúton töltik életük nagy részét.
De nem csak lovakat láttam. Ebben a záróvonalas beláthatatlan kanyarban, kecskékkel lehet találkozni. Azért érdekes a kép, mert a szemből jövő gépkocsi vezetője az utolsó pillanatban látja meg őket – hiszen jócskán a korlát szintje alatt vannak, míg nem egyszer csak fel nem tűnnek féktávolságon belül. Teljesen természetes, hogy haszonállatokkal találkozni a közutakon. Falvakban tehenek járkálnak az utakon.
A Vidra tó után egy másik víztározó a Malaia-tó található, aminek partján halad az út egészen a következő településig.
Brezoinál északnak fordultam. Petrozsénytől idáig kb. 110 km-t tettem meg. Nagyrészt hegyi félterepes utakon, aztán jó minőségű aszfalton. Brezoinál van vége annak a látványútnak amiért Nagyszebenbe menet ezt a kis kitérőt tettem. Estére volt szállás foglalva a városban egy útszéli panzióban. A GPS segítségével hamar megtaláltam. 18 óra körül járt az idő. Illetve 19 óra volt, mert Romániában egy órával előbb jár az idő mint nálunk. Nagyszeben a környék és Románia harmadik legnagyobb városa. A vidéki szegénységnek itt nyoma sincs. Mint ha csak Szegeden járnék. Dinamikusan fejlődő város. A környék kulturális központja.A lefoglalt szállás azonban nem volt rendben. Interneten azt ígérték, hogy a kapu éjszakára zárható. Azt viszont már a megérkezésnél láttam, hogy az a kapu évek óta nem volt becsukva. Volt ugyan egy garázs az udvarban és a recepciós kisasszonyt megértem hadd tegyem oda motorom éjszakára. Meg is engedte volna, de a garázsban annyi lom volt, hogy az ajtót sem lehetett kinyitni. Így aztán újra felmálháztam és elindultam este 7 órakor szállást keresni. Ekkor már 600 km körül tartottam aznap. A kezdeti reménytelen szálláskeresés hamar csüggedésbe zuhant. Sehol nem volt szoba. Ez nem lesz egyszerű a dolog. Arra az ötödik sikertelen helyszín után rájöttem, hogy útszéli panzióban nem lesz hely. Nézzük a GPS-t milyen POI-k vannak szállás címszó alatt a környéken. Rengeteg volt. Elkezdtem végigjárni. Már annyira reménytelennek látszott a dolog, hogy a szállodákat is sorra vettem. Az volt a baj, hogy ezekről már messziről látszott, hogy egy éjszaka legalább 100 €. Ennyit nem fizetek, inkább egy parkban alszom egy padon. De aztán egyszer csak az egyik külvárosi puccos szálloda (Palace) mellett megláttam egy motelt. Volt szállás. Két éjszakára kifizettem előre 108 lejt. Egy kétágyas bungaló járt ezért a pénzért. A motorom az ablakom mellett parkolt fedett helyen. Volt meleg víz. Azonnal lezuhanyoztam és elmentem a hotel mellett levő vendéglőbe. Fél 11-kor aludtam el, de reggel 7 órakor, már a belváros mekijében reggeliztem. Egy fázós cica a katalizátor sugárzó hője alá bújt be pár percre.
Irány a Transzfogaras. Nagyszeben (Sibiu) – Felek (Avrig) – Skorei(Scoreiu)
A skorei leágazásnál van egy út széli krimó. Itt adják a világ legpocsékabb kapucsínóját 1,10 lejért. Mint ha fűrészpor is lett volna benne. Senki ne álljon meg itt!
A kereszteződést elhagyva a távolban már látszik a Kárpátok hegyvonulata. Párás volt a levegő. A csúcs és környéke felhőben.
Az út Nagyszebentől idáig felújítás alatt volt. Szakaszonként lámpával egyirányúsították a forgalmat.
Ahol megcsinálták ott kifogástalan volt a minősége.
Aki a transzfogarasi úton elvét (túlfékez) egy kanyart és leszalad a lejtőn, az pillanatok alatt 4-5 száz métert haladhat lefelé a 80 fokos lejtőn. Utat szegélyező korlátokkal errefelé se túl gyakran találkoztam. A táj viszont lenyűgöző.
Az út eleinte a képen látható minőségben halad. Csak később a hágó tetején, az alagúton túl vált elviselhetetlenné.A transzfogarasi út, európa 10 legszebb motoros útvonalának egyike - így és itt kezdődik az érdemi része.
És így folytatódik. Alulról ez látszik az útból
Jó minőségű ez út, ami télen teljesen le van zárva, mert ezt a szakaszt a hó annyira belepi, hogy nincs értelme takarítani. Az út gyakorlatilag egy csúcsra vezet, ahol annak idején a Kárpátok géniuszának volt a tóparti villája. Ma már maga az út a cél, hogy végigmenjünk rajta. Ez valóban káprázatos és lélegzetelállító. Közel 2000 méter magasan vagyunk.
Itt, a hágó tetején volt találkám erdélyi magyar barátaimmall, akik aznap reggel indultak Csíkszeredából. Innentől kezdve együtt haladtunk tovább.
Zsozsó barátom és Enikő.
Átkeltünk a hágó tetején levő alagúton és folytattuk utunkat a Bilea víztározóhoz. 54 km szívet lelket próbáló út következett. Ilyen rossz úton még életemben nem jártam. Tele volt az út kátyúval és a tavaly előttiek egy része be voltak foltozva. Az ideiek pedig nem. Annyi folt volt az úton, hogy azok területe meghaladta az eredeti út alapfelületének nagyságát. És még így is volt annyi kátyú, hogy azok alkalmasak voltak egy-egy nagyobb eséshez. Némelyik tepsi méretű és féllábszárig érő. Alaptomos kanyarok, ahol aprókavicsos homokkal fedett, olykor vizes, saras foltok tették próbára az éberségünk. Másfél kemény óra után értünk a tározóhoz.
A gát közepén 100 €-ért lehetett ugrani a 166 méteres mélységbe. Ezt most nem próbáltuk ki.
Innen folytattuk utunkat Brasso felé. Igazi csapatás volt ez a közel 100 km-es szakasz. Millió kanyar korlátok nélkül a kifogástalan úton. Még soha nem érzetem ennyi adrenalint a véremben. Motorosokkal nem találkoztunk. Szemből viszont viharfelhők közelítettek. Ebben az útszéli vendéglőben álltunk meg és néztük végig a Kárpátok felett tomboló ítéletidőt.
Megállva ebbe az útszéli kócerájban vettem egy 80 dekás füstölt sajt korongot kb 800 Ft-nak megfelelő lejért. Dacolva az esetleges szalmonella, a hepatitis, a vérhas és a TBC kihívásaival. Azóta persze már megettük a sajtot. Semmi bajunk nem lett. Nagyon ízletes és jó volt. Igazi száraz sajt. Hasonlít a parmezánra. A normál magyar trappistára reszeltem ízesítésnek.
Szerencsére esőruhára nem volt szükség, mert a felhők időközben elvonultak - csak az út volt vizes.
Drakula várába már nem mentünk be, de kívülről lefényképeztük.
Az Ósinkai útelágazásnál elbúcsúztam barátaimtól.Ők menetek Csikszereda felé én pedig Victoria - Avrig - Nagyszeben irányába. A szállásomhoz vezető úton itt-ott szemerkélő esőben, vizes úton haladtam. A tőlem balról elterülő havasok felett még dúlt a vihar. Félúton sötétedett rám. 22 óra felé értem a motelbe. Nem volt gond az elalvással.
Másnap reggel 7 órakor már nyeregben voltam.
Érdekes képet tudtam készíteni. Ennyi gólya volt Nagyszeben határában napfelkelte után egy mezőn nem sokkal napfelkelte után
420 km volt az út hazáig. Délután kettőre értem haza kényelmes nyugis tempóban. A makói benzinkútnál vettem telei a gépet. Összesen 70 litert furikáztam el és 1470 km-tettem meg a három nap alatt. Magam is alig hittem el. 4,7 l/100 km jött ki átlagnak. Igaz nem mentem gyorsabban 110-nél sehol. A Transalpra nagyon igaz, hogy annyit fogyaszt amennyire húzzák neki. Sok rendőrt láttam az út során, de sehol nem állítottak meg. Trafipax-al nem találkoztam. Az itthon megszokott háromlábú műszer sehol sem állt.
2008. augusztus 19.
Ladányi Lajos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Szolj hozzá te is!